2014. április 23., szerda

Használt Canon EOS 400D teszt - vélemény



A japán gyártó 2006 nyarán mutatta be a Canon EOS 400D modelljét, amely a belépő szintű Canon EOS 350D-t volt hivatott leváltani. A Nikonhoz képest a Canon még nem tagolta annyira a modellpalettáját, így a Canon EOS 400D-t valahol a Nikon D40 és a Nikon D80 közé lehet pozicionálni.
A Canon EOS 400D egy 10,1 megapixeles APS-C méretű CMOS érzékelőt kapott, amely mérsékelt, de határozott előrelépés az elődhöz képest. Az érzékenységet ISO 100-1600 között lehetett állítani, sajnos még mindig csak 1 Fé lépésekben. Ezt azért írom, mert a Canon EOS 30D esetében az érzékenységet 1/3 Fé lépésben lehet állítani, de sajnos ezt a tulajdonságot a lejjebb pozicionált Canon EOS 400D még nem kapta meg.
A Canon EOS 400D az elődhöz képest nagyobb érzékenységű, immár 9 pontos autofókuszt kapott, amelyeket a Canon EOS 20D-ben és a Canon EOS 30D-ben is megismerhettünk. A 35 mezős fénymérés lényegében nem változott.
A Canon EOS 400D-ben továbbra is egy DIGIC II képfeldolgozó processzor dolgozik, amely sem az elődben, sem ebben a modellben nincs igazán nagy kihívásnak kitéve, így nem volt indokolt a lecserélése.
A sorozatfelvétel sebessége nem nőtt – maradt 3 kép/másodperc, viszont a puffer jelentősen javult, hiszen 27 JPEG kép erejéig hagyhatjuk az ujjunkat az exponáló gombon.


Az elődökhöz képest hatalmas előrelépés, hogy a Canon EOS 400D integrált automatikus érzékelőtisztító funkciót kapott, amely segít abban, hogy az érzékelő mindig makulátlanul tiszta maradjon.
Látványos előrelépés, hogy a Canon EOS 400D a magasabban pozicionált vázak után megkapta a 230.000 pixeles 2,5 colos LCD kijelzőt, amely sokat dob a kinézetén, és persze sokkal praktikusabb, mint az előző kijelző. Ezzel párhuzamosan eltűnt a kijelző feletti (csúnya) státusz kijelző.
A Canon EOS 400D jelentős változtatáson esett át az elődökhöz képest, és véleményem szerint ez a gyártó első olyan belépő szintű váza, amely némi kompromisszummal ugyan, de megfelel még a mai igényeknek is, tehát érdemes őket keresni a használt piacon.
Használt Canon EOS 400D vásárlását azoknak ajánlom, akik ismerkednek a digitális tükörreflexes fényképezéssel, illetve azoknak is kiváló alternatíva lehet, akik a MILC, vagy komolyabb bridge gépüket szeretnék tükrös vázra cserélni.

2014. április 21., hétfő

Használt Canon EOS 30D teszt - vélemény



A digitális fényképezés terén másfél év nagyon rövid idő, hiszen mire megjelenik egy új modell, addigra a fotós társadalom már elkezdi találgatni az utód modell tulajdonságait. A fotósok pedig telhetetlenek, várják az újabb és újabb fejlesztéseket, és ha egy jól eltalált modell utódja nem kap elég újítást, akkor sokan a csalódottságuknak adnak hangot. Ez nem volt másként a Canon EOS 30D terén sem (2005 őszét írjuk), hiszen vártuk tőle a nagy újításokat – főleg a felbontás terén – ehelyett pedig inkább ráncfelvarrást látunk. Persze a Canon EOS 30D nem keltett valódi csalódást, hiszen egy nagyon jó váz, a Canon EOS 20D tökéletesített utóda lett, ráadásul a nagy konkurencia sem jött ki újabb vázzal (a Nikon D70 már régóta hadrendben állt).
Ahogy már írtam, a Canon EOS 30D a felbontás terén nem lépett előre, hiszen maradt a 8,2 megapixeles APS-C méretű CMOS érzékelő. Az érzékenység sem változott, ISO 100-3200 között lehetett állítani, viszont ezeket az értékeket már 1/3 lépésenként lehetett állítani. Viszont cserébe a „jól bevált” technológiának köszönhetően a gép csodálatos képminőséget és alacsony zajt produkált.
Maradt a 9 pontos TTL élességállítás és a 35 mezős fénymérés, így az élességállítás és a fénymérés terén sem lépett előre a Canon EOS 30D.


Maradt a DIGIC II processzor is, amely a felsőbb kategóriás vázakban is jól teljesített, így nincs hiányérzetem a változtatás hiánya miatt. Maradt az 5 kép/másodperces sorozat felvételi sebesség, viszont nőtt a puffer – 20 képről 30-ra.
Néhány „ránc” felvarrásra került, hiszen a Canon EOS 30D 2,5 colos 230.000 pixeles LCD kijelzőt kapott – ezt már a Canon EOS 5D-ből is megismerhettük – végre elérhetővé vált a spot fénymérés, valamint a váz USB 2.0 csatlakozási lehetőséget kapott. Ami még nagy újításnak számított, hogy a gyártó 100.000 expozícióban meghatározta a zár várható élettartamát.
A Canon EOS 30D tehát nem kapott jelentős újításokat, de ettől egy nagyon jó kis váz. A képminőség terén a Canon EOS 20D-re sem lehetett panasz, a ráncelvarrással pedig az egyéb szolgáltatások terén is sikerült vonzóvá tenni az utódot.
A Canon EOS 30D jelentős szerepet tölt be a használt piacon, hiszen az elérhetőbb ára miatt sokat vásároltak belőlük. Persze egy korosabb váz vásárlásánál oda kell figyelni, hiszen közöttük sok a leharcolt, sokexpós darab.
Használt Canon EOS 30D beszerzését azoknak ajánlom, akik kedvező áron akarnak hozzájutni egy so kiváló szolgáltatást nyújtó középkategóriás vázhoz.
A cikket készítette: Torzsa Lajos - esküvői fotós Salgótarján.

2014. április 20., vasárnap

Használt Canon EOS 5D teszt - vélemény



A japán gyártó 2005 őszén jelentette be a Canon EOS 5D fényképezőgépét, amellyel a haladó és a (fél)profi fotósoknak igyekezett kedvezni. A Canon EOS 5D volt az első olyan Full Frame méretű érzékelővel felszerelt váz, amelyet nem kimondottan a profi felhasználóknak szántak.
A Canon EOS 5D – ahogy már említettem egy Full Frame méretű, 12,8 megapixeles CMOS érzékelőt kapott, mely érzékenységét ISO 50-3200 között lehetett állítani. A nagy szenzornak, a mértékkel szabott felbontásnak, valamint a DIGIC II képfeldolgozó processzornak köszönhetően a Canon EOS 5D hihetetlen jó képminőséget produkált nagyon alacsony digitális zaj mellett.
A Canon EOS 5D 9 pontos és 6 kisegítő szenzoros élességállító rendszert, valamint 35 pontos fénymérést kapott, és elmondható, hogy szinte csak ebben tulajdonságaiban nem nyújt professzionális szolgáltatást, például a (későbbi) nagy konkurens Nikon D700-hoz képest. Amire még panasz lehet, az a sorozatfelvétel sebessége, hiszen a Canon EOS 5D „csak” 3 kép/másodperc sebességet tudott 60 JPEG kép erejéig. Jól látható, hogy a gyártó visszafogta ezeket a szolgáltatásokat, hiszen nem akart konkurenciát állítani a saját háza táján, a konkurens gyártók pedig még nem álltak elő hasonló vázakkal.


A Canon EOS 5D sok tekintetben viszont professzionális szolgáltatásokat nyújt – ilyen a 96%-os lefedettségű kereső, a két vezérlőtárcsa, a nagy státusz LCD, a 2,5 colos 230.000 pixeles LCD kijelző, vagy éppen az AF finomhangolás.
A Canon EOS 5D sok tekintetben épp csak egy közép kategóriás váznak mondható, sok tekintetben viszont egy ízig-vérig professzionális fényképezőgép. Egyes szolgáltatásai lehet, hogy elavultak, a sebessége és az élességállító rendszere sosem volt bajnok, viszont a képminősége még a mai viszonyok között is kiváló.
A Canon EOS 5D jelentős szerepet tölt be a használt digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán, hiszen a profi vázakhoz képest sokat vásároltak belőle. Ami egy használt Canon EOS 5D vásárlása ellen szól, hogy már majdnem 10 éves váz, és a legtöbb példány már nem egyszer cserélt gazdát, valamint sok közöttük a sokexpós, leharcolt darab. Kellő körültekintéssel viszont még fel lehet lelni megkímélt példányokat, amelyeket még így is érdemes szakszervizben bevizsgáltatni.
Használt Canon EOS 5D beszerzését azoknak ajánlom, akik szeretnék megvásárolni a használt piac legolcsóbb Full Frames fényképezőgépét, cserébe viszont mernek kockáztatni.
A cikket készítette: Torzsa Lajos - esküvői fotós Budakeszi.

2014. április 19., szombat

Használt Canon EOS 350D teszt - vélemény



A Canon EOS 300D-vel a japán gyártó lehetővé tette, hogy a digitális tükörreflexes fényképezés sokkal szélesebb kör számára elérhetővé váljon. A Canon EOS 300D nem volt olcsó váz, de már azok is meg tudták vásárolni, akik nem hivatásszerűen fotóztak. A Canon EOS 350D-vel 2005 nyarán folytatódott a hagyomány, és a gyártó gyakorlatilag minden hibát kijavított ezen a vázon, amelyet az elődön észrevehettünk.
A Canon EOS 350D egy 8,0 megapixeles APS-C méretű CMOS érzékelőt kapott, és a bizton mondhatjuk, hogy a felbontás pont annyival nőtt, amennyire szükség volt, és amennyi nem ment a képminőség rovására. Az érzékenység nem nőtt – továbbra is ISO 100-1600 értékek között állíthatunk – viszont cserébe a képzajra gyakorlatilag egyik értéken sem lehetett panasz.
A Canon EOS 350D 7 fókuszpontú TTL élességállító rendszert kapott és a fénymérés sem változott.
A sorozat felvételi sebesség javult (3 kép/másodperc 14 JPEG kép erejéig) – ez a tulajdonság éppen annyit változott, amennyit a kor megkövetelt, de ez továbbra sem kiemelkedő adat.

A Canon EOS 350D DIGIC II processzort kapott, amely nyilvánvalóan hasznos volt a képminőség szempontjából, viszont ennek köszönhetően jelentősen gyorsabb lett a váz, a bekapcsolási idő 3 másodpercről 0,3 másodpercre csökkent.
Néhány további hasznos szolgáltatás is javult: gyorsabb lett a CF kártya kezelés, elérhetővé vált az USB 2.0 csatlakozási lehetőség, viszont az LCD kijelző felbontása 115.000 pixelre csökkent.
A Canon EOS 350D egy jól átgondolt masina, amelynek a tervezésekor ügyeltek a költséghatékonyságra, illetve arra, hogy ne állítsanak házon belül konkurenciát a Canon EOS 20D számára.
A Canon EOS 350D nem tölt be jelentős szerepet a használt digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán, de azért néhány példány elő szokott kerülni. Használt Canon EOS 350D beszerzését azoknak ajánlom, akik kezdő fotósként olcsón szeretnének digitális tükörreflexes fényképezőgépet vásárolni. A Canon EOS 300D-hez hasonlóan azonban inkább azt javaslom, hogy a Canon EOS 350D helyett az épphogy csak drágább utódmodellekből válasszanak.

2014. április 10., csütörtök

Használt Canon EOS 1Ds mark II teszt - vélemény



 A japán gyártó 2004-ben jelentette be a Canon EOS 1Ds mark II fényképezőgépét, amelyet a Canon EOS 1Dmark II mellett forgalmazott. A profi szegmensben tehát folytatódott a trend, miszerint egy gyors APS-H formátumú váz mellett egy nagy felbontású Full Frame vázat is forgalmaznak.
A Canon EOS 1Ds mark II 16,7 megapixeles Full Frame CMOS érzékelőt kapott, amellyel a felbontás terén hatalmasat lépett előre az elődhöz, a Canon EOS 1Ds-hez képest. Az érzékenység ugyan nem nőtt jelentősen – ISO 50-3200 között lehetett állítani – a felbontás ilyen mértékű növekedése után azonban egy szava sem lehetett a vásárlóknak.
Az élességállításról a 45 mezős AF gondoskodott, csakúgy, mint a Canon EOS 1D mark II esetében, és maradt a 21 zónás TTL fénymérés is.


A sorozatfelvétel sebessége nőtt az elődhöz képest – 4 fénykép/másodperc 32 JPEG formátumú kép erejéig – viszont jócskán elmarad a Canon EOS 1D mark II-höz képest. Ekkora felbontás, és ilyen magas minőség mellet szükség volt a jól bevált DIGIC II processzor szolgáltatásaira, amely jól végezte a dolgát.
A Canon EOS 1Ds mark II nem tölt be jelentős szerepet a digitális fényképezőgépek használt piacán, mert profi váz révén keveset vásároltak belőle, ráadásul a tulajdonosaik érthető okból ragaszkodnak hozzá.
A Canon EOS 1Ds mark II egy ízig-vérig profi masina, amelyet azért vásároltak, hogy munkára fogjanak, ezért kevés megkímélt, kevés expós darab lelhető fel belőlük a használt piacon.
Használt Canon EOS 1Ds mark II beszerzését azoknak ajánlom, akik mernek kockáztatni, és bele mernek vágni egy majdnem 10 éves profi váz megvásárlásába. Némi körültekintéssel, valamint szakszerviz tanácsával azonban lehet találni megkímélt példányokat, amellyel meg lehet fogni az isten lábát.
A cikket készítette: Torzsa Lajos esküvői fotós Visegrád.

2014. április 5., szombat

Használt Canon EF 50mm f/1.8 II teszt - vélemény

A  Canon EF 50mm f/1.8 II a japán gyártó egyik legolcsóbb optikája, a fix gyújtótávolságú üvegek között mindenképpen ennek a modellnek a legkedvezőbb az ára.
A legnagyobb gyártók igyekeznek kielégíteni azon amatőr fotósok igényeit, akik nem elégszenek meg a kit zoom optikák teljesítményével, ezért igyekeznek 1-2 olyan fix gyújtótávolságú optikát a piacra dobni, amelyek kiváló minőséget tudnak nyújtani versenyképes áron. A Canon modelljei közül a  Canon EF 50mm f/1.8 II és a Canon EF 40mm f/2.8 STM felel meg ezeknek a kritériumoknak, közülük pedig a Canon EF 50mm f/1.8 II-ről lesz szó.
Az optika felépítésén és összeszerelési minőségén látszik meg leginkább az olcsósága, hiszen egy nagyon könnyű kis műanyag tubusról beszélünk, amelynek lötyög a fókuszgyűrűje. Ebben a szegmensben persze senkinek ne legyenek illúziói, de furcsa belegondolni abba, hogy ez az üveg mennyit lépett hátra az elődjéhez képest.
Az autofókusz az optika másik gyenge tulajdonsága, igazából nem gyors, nem lassú, nem hangos, nem halk - összességében azt lehet mondani róla, hogy teszi a dolgát.


Ami miatt érdemes beszerezni egy  Canon EF 50mm f/1.8 II-t az a képminősége. Teljes rekesznyíláson ne várjunk tőle csodát, viszont 2.8, vagy attól szűkebb rekesznyíláson éles és kontrasztos képet ad, jól kontrollált kromatikus aberráció és vignettálás mellett. Sokan összeráncolhatják a szemöldöküket, és feltehetik a kérdést, hogy miért van szükség a több, mint 1 Fé értékű lerekeszelésre - őket azzal nyugtatnám, hogy 2.8-as rekesznyíláson, 50mm-es gyújtótávolságon nem sok optika teljesít ilyen jól - beleértve a profi zoom optikákat is.
Összességében elmondható, hogy a Canon EF 50mm f/1.8 II egy nagyon jó kis portré objektív, főleg croppos vázon kiválóan lehet használni portrézásra.
A Canon EF 50mm f/1.8 II jelentős szerepet tölt be a használt objektívek piacán, mert nagyon sokan adják-veszik ezt az üveget.
Használt Canon EF 50mm f/1.8 II beszerzését azoknak ajánlom, akik olcsón szeretnénk megvásárolni egy jól teljesítő kis portréobjektívet. A  Canon EF 50mm f/1.8 II nem tartja jól az árát, ezért újat talán nem is éri meg beszerezni, viszont a felépítés gyenge minősége miatt nem túl tartósak ezek az üvegek, ezért érdemes jól megválogatni a használt darabokat.

2014. április 4., péntek

Használt Canon EF 24-105mm f/4L IS USM teszt - vélemény

A japán gyártó 2005-ben mutatta be Canon EF 24-105mm f/4L IS USM objektívét, amellyel az igényes amatőr és a vékonyabb pénztárcájú profi fotósokat akarta megtalálni.
A fix f/4 fényerejű L minőségű zoom optikák megalkotással a gyártó azoknak a fotósoknak kedvezett, akik nem tudnak, vagy nem akarnak f/2.8-as fényerejű optikákkal fotózni, de ezzel együtt fontos nekik a minőség. Szerintem a fix f/4 fényerejű L minőségű zoom optikák valódi átmenetet jelentenek az amatőr és a profi objektívek között, versenyképes áruk még megfizethető azok számára is, akik nem hivatás szerűen fotóznak.
A Canon EF 24-105mm f/4L IS USM optika már kézben tartva is mutatja az L minőséget, a méretéből, a fogásából, na és persze a piros karikából máris láthatjuk, hogy nem egy amatőr optikáról beszélünk. Persze van benne bőven műanyag, de ez az új fejlesztésű optikáknál egyébként is természetes.
A Canon EF 24-105mm f/4L IS USM f/4 fényereje pont 1 Fé értékkel kevesebb, mint amit a legfényerősebb fix f/2.8 fényerejű optikák tudnak, viszont nagy általánosságban elmondható, hogy ott ahol a f/4 fényerő kevés, ott az f/2.8 fényerő sem mindig elegendő. A Canon EF 24-105mm f/4L IS USM-ről elmondható, hogy már f/4 fényerőn szép éles és kontrasztos képeket készít, főleg a gyújtótávolság közép tartományában. F/5.6-os rekeszálláson már minden gyújtótávolságon jól teljesít az üveg.


Az optika gyújtótávolsága nagyon kompakt, a 4,5x átfogás a széles látószögtől egészen a portrétartományig lehetővé teszi, hogy kreatívan kihasználhassuk az adottságait. Persze ekkora átfogásnak ára van, a gyújtótávolság két végpontján a képi minőség hagy maga után kivetni valót, főleg a legszélesebb 24mm-es gyújtótávolságon jelentős kromatikus aberráció jelentkezik gyakorlatilag minden rekesznyíláson. A szűkebb gyújtótávolságokon a képi hibák rekeszeléssel jelentősen csökkenthetőek, 40-80mm között pedig f/4 rekesszel is kiváló minőséget kapunk.
A Canon EF 24-105mm f/4L IS USM fókusza az USM motornak köszönhetően gyors és pontos, még ellenfényben is ritkán téveszt, ebben a tulajdonságában gyakorlatilag nincs különbség a pro társaihoz képest. Az optika beépített képstabilizátorral rendelkezik, amely a gyakorlatban 1 Fé előnyt jelent.
Az optika nagy hátránya, hogy Full Frame vázon erősen vignettál, croppos vázon (főleg 1,6x szorzó mellett) viszont a legszélesebb látószöge is túl hosszú.
A Canon EF 24-105mm f/4L IS USM egy nagyon jó kis optika, amelynek a használatához meg kell kötni néhány kompromisszumot, de ha az árát az általa nyújtott szolgáltatásokkal vetjük össze, akkor nem fogunk csalódni.
Használt Canon EF 24-105mm f/4L IS USM beszerzését azoknak ajánlom, akik többre vágynak egy új kit, vagy utazózoomnál, és a croppos vázukhoz inkább egy használt minőségi alapzoomot szeretnének.
A cikket készítette: Torzsa Lajos - esküvői fotós Mátészalka.