A japán gyártó 2005 őszén
jelentette be a Canon EOS 5D fényképezőgépét, amellyel a haladó és a (fél)profi
fotósoknak igyekezett kedvezni. A Canon EOS 5D volt az első olyan Full Frame
méretű érzékelővel felszerelt váz, amelyet nem kimondottan a profi
felhasználóknak szántak.
A Canon EOS 5D – ahogy már
említettem egy Full Frame méretű, 12,8 megapixeles CMOS érzékelőt kapott, mely érzékenységét
ISO 50-3200 között lehetett állítani. A nagy szenzornak, a mértékkel szabott
felbontásnak, valamint a DIGIC II képfeldolgozó processzornak köszönhetően a Canon
EOS 5D hihetetlen jó képminőséget produkált nagyon alacsony digitális zaj
mellett.
A Canon EOS 5D 9 pontos és 6 kisegítő
szenzoros élességállító rendszert, valamint 35 pontos fénymérést kapott, és elmondható,
hogy szinte csak ebben tulajdonságaiban nem nyújt professzionális
szolgáltatást, például a (későbbi) nagy konkurens Nikon D700-hoz képest. Amire
még panasz lehet, az a sorozatfelvétel sebessége, hiszen a Canon EOS 5D „csak”
3 kép/másodperc sebességet tudott 60 JPEG kép erejéig. Jól látható, hogy a
gyártó visszafogta ezeket a szolgáltatásokat, hiszen nem akart konkurenciát
állítani a saját háza táján, a konkurens gyártók pedig még nem álltak elő
hasonló vázakkal.
A Canon EOS 5D sok tekintetben
viszont professzionális szolgáltatásokat nyújt – ilyen a 96%-os lefedettségű
kereső, a két vezérlőtárcsa, a nagy státusz LCD, a 2,5 colos 230.000 pixeles
LCD kijelző, vagy éppen az AF finomhangolás.
A Canon EOS 5D sok tekintetben épp
csak egy közép kategóriás váznak mondható, sok tekintetben viszont egy
ízig-vérig professzionális fényképezőgép. Egyes szolgáltatásai lehet, hogy
elavultak, a sebessége és az élességállító rendszere sosem volt bajnok, viszont
a képminősége még a mai viszonyok között is kiváló.
A Canon EOS 5D jelentős szerepet
tölt be a használt digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacán, hiszen a
profi vázakhoz képest sokat vásároltak belőle. Ami egy használt Canon EOS 5D
vásárlása ellen szól, hogy már majdnem 10 éves váz, és a legtöbb példány már
nem egyszer cserélt gazdát, valamint sok közöttük a sokexpós, leharcolt darab. Kellő
körültekintéssel viszont még fel lehet lelni megkímélt példányokat, amelyeket
még így is érdemes szakszervizben bevizsgáltatni.
Használt Canon EOS 5D beszerzését
azoknak ajánlom, akik szeretnék megvásárolni a használt piac legolcsóbb Full
Frames fényképezőgépét, cserébe viszont mernek kockáztatni.
A cikket készítette: Torzsa Lajos - esküvői fotós Budakeszi.
A cikket készítette: Torzsa Lajos - esküvői fotós Budakeszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése