A japán gyártó 2001-ben letette a
névjegyét a professzionális digitális tükörreflexes fényképezőgépek között,
mégpedig az akkor utolérhetetlen Canon EOS 1D-vel, amely majdnem 2,5 évig
szolgálta a profi fotósokat, így 2004 szeptemberére időszerűvé vált a
lecserélése. Az utód Canon EOS 1D Mark II ott folytatta, ahol az előd
abbahagyta, gyakorlatilag annyi változást eszközöltek rajta, amennyit a kor
akkoriban megkívánt.
A Canon EOS 1D a sebességéről
volt híres, és ez nem változott a Canon EOS 1D Mark II esetében sem. Adott egy
kisebb – 8,2 megapixel felbontású – APS-H méretű CMOS szenzor, amelynek a
felbontását a nagyobb sebesség érdekében nem növelték meg túlságosan (az elődhöz képes majd
így is kétszeres a felbontás, ugyanolyan sebesség mellett), így a Canon EOS 1D
Mark II 8,5 kép/másodperc sorozatfelvétel sebességre volt képes 40 JPEG kép
erejéig.
Jelentősen nőtt, illetve
kompaktabb lett a Canon EOS 1D Mark II érzékenysége, hiszen ISO 50-3200-ig
lehet rajta állítani az érzékenységet. Ekkora felbontás mellett, ilyen méretű
szenzorral, illetve a DIGIC II processzorral a Canon EOS 1D Mark II hihetetlen
jó képminőséget produkált, még akár ISO 1600-as érzékenységen is.
A Canon EOS 1D Mark II-ben maradt
a 45 fókuszpontú élességállítás, a 21 zónás TTL fénymérés, de ezekben a
szolgáltatásaiban annyira jó volt az elődje, hogy nem hiányoztak a nagyobb
változtatások. A váz viszont 99%-os lefedettségű keresőt kapott, ami nagy előrelépést
volt.
A Canon EOS 1D Mark II a CF kártya
mellett SD kártyát is tudott kezelni, sőt akár mindkét típusú memóriakártyát
lehetett kezelni egyszerre.
Néhány apróbb ráncelvarrással
modernizálták a Canon EOS 1D Mark II-t - ilyen például a 2 colos 230000 pixeles
LCD, vagy a súlycsökkentés, de az előddel sikerült olyan maradandót alkotni a
gyártónak, hogy „csupán” annyi volt a dolguk, hogy a kitaposott ösvényen maradjanak.
A Canon EOS 1D Mark II nem tölt
be jelentős szerepet a használt piacon, ráadásul a legújabb példányai is majd’
10 évesek, mégis a megkímélt darabokra van némi kereslet.
Használt Canon EOS 1D Mark II
beszerzését azoknak ajánlom, akik relatíve kevés pénzért szeretnének vásárolni
egy szupergyors, és már elegendő felbontású képet készítő professzionális
vázat. Mivel azonban munkagépekről beszélünk, amelyet a tulajdonosok általában
nem kíméltek, mindenképpen kérjék ki egy szakszerviz tanácsát a vásárlás előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése